Átfogó, szociológiai felmérés készült a magyarországi zsidóságról. A letölthető formátumban is elérhető kutatás a magyarországi zsidó népességet vizsgálja létszámuk, identitásuk, anyagi helyzetük, szociális rászorultságuk, világnézetük és politikai attitűdjeik, vallásgyakorlatuk, antiszemitizmus-tapasztalatuk, a zsidó közösséghez és Izraelhez való viszonyuk vonatkozásában. A 2017-ben, reprezentatív mintán lezajlott szociológiai kutatás eredménye mindenki számára ingyenesen letölthető.
Utoljára tizenkilenc évvel ezelőtt, 1999 ősze és 2000 tavasza között készült kérdőíves szociológiai vizsgálat a magyarországi zsidóságról. A holokauszt utáni években végzett statisztikai adatgyűjtések után ez volt az egyetlen átfogó kutatás, amely megközelítőleg pontos demográfiai és társadalmi-gazdasági képet adott a magyarországi zsidókról, a zsidósághoz és a zsidó intézményekhez való viszonyukról. Ez az adatbázis azonban lassanként elavult. A korábbi felmérés óta egy új zsidó generáció lépett a színre, és nagymértékben megváltozott a magyarországi és nemzetközi környezet is. Ezért magyarországi és nemzetközi zsidó szervezetek 2016-ban elhatározták, hogy konzorciumot hoznak létre a korábbi kutatás megismétlésének támogatására. A konzorcium tagjai az American Jewish Joint Distribution Committee, a Budapesti Izraelita Hitközség, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Mozaik Zsidó Közösségi Hub, a Ronald S. Lauder Foundation, a Szochnut, a Szombat Alapítvány és a Tett és Védelem Alapítvány voltak. A kutatás vezetésével ismét a tizennyolc évvel ezelőtti felmérés vezetőjét, Kovács Andrást, a Közép-Európai Egyetem (CEU) Széchenyi-díjas professzorát bízták meg.